udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 57 találat lapozás: 1-30 | 31-57

Névmutató: Székely Zsolt

1997. február 24.

A Szenátus febr. 25-i ülésén dr. Csapó József Bihar megyei szenátor a honvédelmi miniszterhez intézett interpellációt egy Bihar községi sorkatonát, Székely Zsolt Árpádot ért szerencsétlenség ügyében, akit egy katonatársa lőtt le. Az áldozat szülei a ploiesti-i katonai ügyészséghez fordultak, kérvén a bűntett elkövetőjének bíróság elé állítását, és bejelentették, hogy polgári félként erkölcsi és anyagi kártérítési igénnyel lépnek fel. Ezt követően azonban semmilyen perre szóló idézést nem kaptak. Dr. Csapó József szenátor a szükséges intézkedések megtételére kérte fel a minisztert. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 26., 975. sz./

2000. április 10.

Egy összefoglaló jelent meg: Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1989-1999. Kiadója az RMDSZ ügyvezető elnöksége. Felelős kiadó: Markó Béla, Takács Csaba, felelős szerkesztő: Mátó-Székely Zsolt, az anyagot gondozta: Walter Klára. Csomafáy Ferenc kifogásolta, hogy a kötet képmellékletei mellett nem tüntették föl a képek szerzőinek nevét. A képanyag között elég sok a silány minőségű. /Csomafáy Ferenc: A kép önmagáért beszél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

2003. november 7.

Bemutatták Sepsiszentgyörgyön az Erdély közigazgatás-története című kötetet, Bicsok Zoltán, Székely Zsolt, Cziprián-Kovács Loránd és Kozma Csaba munkáját. A kötet több mint tankönyv: olyan kézikönyv, amelynek tulajdonképpen minden könyvespolcon ott kellene lennie - hangzott el a bemutatón. "Erdély nagy sikereit nem a politikában, hanem a közigazgatásban érte el, függetlenségének ez volt a záloga. A transszilvanizmus lényege az erős önkormányzatiságban keresendő, az erdélyi identitás kialakulása ennek köszönhető" - fogalmazta meg Demeter János, a kiadást támogató megyei önkormányzat elnöke. /Farkas Réka: A közigazgatás könyve. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

2003. november 11.

Nagyváradon rendezték meg a hét végén az erdélyi magyar régészeti konferenciát. A résztvevők az erdélyi magyar régészet újjászervezése mellett tették le a garast, megalakítva a Pósta Béla Egyesületet. Intézményes hátteret kívánnak biztosítani a képzés és továbbképzés, illetve a magyar tárgyi múltat felmérő kutatások bővítésére. A rendszerváltás után Kolozsváron újraindított archeológusképzéssel immár kitermelődik egy új kutató ifjúság. A mintegy harminc főnyire duzzadt fiatal archeológusok összefogását sürgette dr. Bajusz István adjunktus, a kolozsvári régészeti katedra vezetője, aki előadásában ismertette az erdélyi magyar régészet múltját a 19. századtól, amikor is 1859-ben a Mikó Imre, Erdélyi Széchenyije alapította Erdélyi Múzeum-Egyesület révén elkezdődtek az első szervezett történeti kutatások, majd megszerveződött a régészképzés. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagyváradi fiókszervezetének égisze alatt megtartott konferencián a szervezők nevében Lakatos Attila régész beszélt, az ifjúságot köszöntötte dr. László Attila egyetemi tanár és dr. Székely Zsolt régész, aki hangsúlyozta: negyedszázados kiesést kell pótolniuk. Dr. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnöke szerint elkezdődött a szakosodás, a régészet pedig számos kérdés megválaszolásában segítheti majd a határterületek kutatóit. AZ MTA Régészeti Intézetétől érkező Benkő Elek és a NKÖM részéről Hatházi Gábor hangsúlyozták, hogy szakmailag és lehetőség szerint anyagilag is támogatják a Pósta Béla Egyesület tevékenységét. A létrehozandó intézet vezetőjéül dr. Bajusz Istvánt választották. A két napos konferencián mintegy húsz dolgozatot mutattak be a régészek. /(Balla Tünde): Erdélyi magyar régészegyesület alakult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2005. október 17.

Baróton a 2003-ban alakult Dobó-Valál Egyesület Derzsi Sámuel vállalkozónak, az egyesület elnökének ösztönzésére Erdővidék régészeti emlékei témával tudományos ülésszakra került sor. Erdőfüle határában idén immár harmadszor szerveztek régészeti tábort a középkorban elpusztult Dobó falu területén, teljes egészében feltárták a falu középkori templomának romjait, és hozzákezdtek a dobói kápolna feltárásához. Az Erdővidék régészeti emlékei konferencia vendégei, Bordi Zsigmond Loránd Dobót, az erdővidéki falut mutatta be, Sztáncsuj Sándor József az erdővidéki őskutatás fontosabb eredményeiről és feladatairól értekezett, Méder Lóránt László Alternatívák az erdővidéki őskori régészetben irányába tágította a témakört. Dr. Székely Zsolt a Bardoc és Bibarcfalva határában végzett kutatásokat ismertette és kapcsolta a délkelet-európai régészeti kutatások köréhez, dr. Bartók Botond A vargyasi román kori és késő gótikus templomok romjainak tudományos értékelését végezte el. Bemutatták az Erdővidék című, gazdagon illusztrált turistakalauzt. (sylvester): Régészeti konferencia Baróton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./

2005. november 14.

November 11-13-án, a hét végén tartották meg az Erdélyi Magyar Régészek III. konferenciáját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Az előzőekhez viszonyítva a csíksomlyói találkozó volt a legsikeresebb: több mint 100 egyetemi hallgató, érdeklődő volt kíváncsi a két szekcióban bemutatott, közel 50 előadásra. Az előadók között volt a budapesti dr. Takács Miklós régész; a szintén Budapesten élő kollégája, Benkő Elek, a székelykeresztúri múzeum egykori munkatársa; valamint Kacsó Károly és Bajusz István történészek, továbbá a házigazda szerepét betöltő Botár István és Darvas Lóránt régészek. Műsorfüzet tartalmazta az előadások jegyzékét. Két évvel ezelőtt alakították meg a Pósta Béla régész nevét viselő egyesületet, hogy támogassák a különböző intézményekben kutató szakemberek kapcsolattartását, információcseréjét – mondta Botár István, az egyesület igazgatótanácsának tagja. /Kristó Tibor: Erdélyi magyar régészek konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./ A szervezők (Pósta Béla Régészeti Egyesület, Mikó Ferenc Egyesület, Csíki Székely Múzeum) nagy nevű szakembereket, régészeket, történészeket hívtak meg. Bajusz István, a Pósta Béla Régészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget kínál elsősorban az erdélyi magyar régészek számára, hogy kutatásaikról beszámolhassanak a szakemberek előtt. Reményét fejezte ki, hogy ebből a konferenciából egyszer talán Magyar Régészeti Konferencia lesz, ahol az egész Kárpát-medence magyar régészei tarthatnának seregszemlét, és folytathatnának tudományos vitákat. Paszternák István, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának vezetője tartott előadást A kulturális örökségvédelem Magyarországon címmel. Ezt követően az előadások két (I. őskor–ókor, II. népvándorláskor–középkor) szekciókban folytatódtak. A résztvevők a három nap alatt közel ötven előadást hallgathattak meg (ízelítőül csak a Székelyföldhöz kapcsolódó néhány előadás témáját emeljük ki: Sztáncsúj József: Ember- és állatábrázolások a kora rézkori Erősd-kultúrában; Szabó Gábor–Dénes István: Régészeti topográfiai munkálatok a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosában; Méder Loránd: Bronzkori balta Lisznyó határából; Asztalos István: Római határvédelem Délkelet-Erdélyben; Székely Zsolt: Újabb gót leletek Háromszéken; Benkő Elek: Középkori udvarház a Székelyföldön; Derzsi Csongor–Sófalvi András: Régészeti kutatások Kányád középkori templománál; Botár István: Régészeti kutatások Csíkmindszenten; Darvas Lóránt: A csíkszeredai Mikó-vár régészeti kutatása). /Mihály János: III. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíksomlyón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

2006. július 1.

A magyar honfoglalást a Kárpát-medencében kisszámú idegen történeti forrás említi, s ezek is időrendi pontatlansággal.   Lehet-e biztosan a honfoglalás időpontjának a 895-ös vagy a 896-os évet tekinteni? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a legújabb történeti kutatás állapítja meg, hogy ,,895–900 között szállták meg a magyarok a Kárpát-medencét egy vagy két fázisban” (Tóth Sándor László: A honfoglalás időpontja, Acta Universitatis Szege­diensis de Attila József Nominatae Acta Historica, Tomus. CII. Szeged, 1995.). Történeti tény, hogy a Bizánccal szövetséges magyarok 894-ben megtámadták Simeon bolgár kánt, aki a Bizánc ellen indított hadjáratának irányát megváltoztatva a magyarok ellen fordult, de vereséget szenvedett. A Bizánccal kibékült bolgárok megverték az Árpád fia, Levente által vezetett magyar sereget, s ugyanakkor a bolgárok új szövetségesei, a besenyők is megtámadták a magyarok etelközi szállásait. Emiatt az etelközi magyarok s Levente seregének maradványai a Keleti-Kárpátok szorosain ke­resztül Erdélybe jöttek.  A honfoglalásnak ezt az útvonalát a honfoglalás kori régészeti leletek is bizonyítják. Ezek a Tusnádi- és az Ojtozi-szoroson keresztül vezető utak mentén kerültek elő Háromszék területén. A legjelentősebb honfoglalás kori lovas sírt Sepsiszentgyörgyön, az Olt bal oldali partján, az Epres­tetőn 1943-ban találták meg. A csontváz mellett egy kard, egy lándzsacsúcs, vasdarabok, (valószínű, vaskengyel maradványai), lóko­ponya s lólábszárcsontok voltak.   Egy másik lovas sír Köpecen, ugyancsak az Olt völgyében került felszínre, s leletei a budapesti Földtani Intézetbe kerültek. Egy lovas sírt pedig Kőcsukkon a két világháború között, kőrobbantás alkalmával találtak.  A Feketeügy völgyéből ismeretes a Réty–Eresztevény közelében – jelenleg Maksa községhez tartozik – levő Zádogostető nevű magaslaton egy lovas sírból előkerült vaskengyel és vaslándzsa­csúcs. Ugyancsak lovas sír melléklete lehet az a szablya is, amelyet magyar honfoglalás kori edénnyel együtt találtak 1907-ben Kézdi­vásárhely és Bereck között. Feltehetőleg lovas sír tartozékai Za­lánban a Sasos-völgyben, valamint Kézdi­már­kos­falván a Kismart nevű helyen előkerült vaszablák is. A Gesta Hungaro­rum a magyarok útvonalát jelöli meg, mégpedig a Kárpátok szorosain keresztül, s megpihenésüket, vagyis letelepedésüket Erdélyben. Az Olt, valamint a Feketeügy völgyében talált honfoglalás kori régészeti leletek alátámasztják a Gesta Hungaro­rum adatait. Nem hihető el, hogy a tusnádi Olt-szorost, valamint az ojtozit a magyarok őrizetlenül hagyták volna. Ezt bizonyítja, hogy a megszilárdult magyar királyi hatalom már a XII. században a Keleti-Kárpátok külső lejtőjére helyezi a magyar állam határát, amit a Piatra Neamt melletti Batca Doamnei-en feltárt magyar erődítmény, település és temető bizonyít. /Székely Zsolt: A honfoglalás Délkelet-Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

2006. november 17.

Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében november 16-án hét településen szerveztek kulturális rendezvényeket. Tudo­mányos előadást tartott dr. Székely Zsolt régész és dr. Juhász Imre adjunktus, a Csíki Játékszín színjátékot mutatott be, fellépett a Kelekótya együttes és a Szent Adalbert Egyesület ifjúsági csoportja is. Baróton Egyed Ákos történész a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchényije könyvének bemutatása alkalmával ismertette Székelyföld egyik legnagyobb személyiségének életpályáját. Egyed Ákos monográfiává szeretné bővíteni most bemutatott könyvét. /Hecser László: Erdély Széchényijéről Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

2007. szeptember 22.

Rendhagyó kötet jelent meg a térségben élő vagy innen elszármazott magyarok augusztusi világtalálkozójára időzítve: Bakk Miklós, Kovács József-Szilamér és Sylvester Zoltán: Háromszéki kutatók doktori disszertációi. Egyedi vállalkozás, mert a tudományos munkával foglalkozó értelmiségiek téziseit foglalja össze, ez a kiadvány rávillant arra a szellemi erőforrásra, amely a világ különböző pontjairól irányítható (lenne) Székelyföldre. A társadalom- és természettudományok, illetve a mérnöki szférában tevékenykedő huszonnégy szerző doktori dolgozataikat európai vagy amerikai egyetemeken védték meg. A társadalomtudományok terén publikáló tizenöt szerző: Bakk Miklós, Bodó Barna, Borcsa János, Flóra Gábor, Kerekes László, Kolumbán Vilmos József, Kovács Gergely, Márton Albert, Nagy Attila, Pál Judit, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Székely Zsolt, Tóth Zsombor, Zsigmond Győző. A természet- és mérnöki tudományok fejezetében kilenc szakmunka olvasható Ambrus Zoltán, Balázsi Gábor, Bende Attila, Csiki Zoltán, Jancsó Árpád, Kovács József-Szilamér, Sylvester Zoltán, Szőcs Géza és Urák István. Előbbiek között egyaránt vannak Erdélyben vagy Bukarestben dolgozók és külföldön élők. Ennek a könyvnek az ötletgazdája, mindenese Kovács József-Szilamér, jelenleg Medgyesen élő, ott dolgozó geológus, aki szerint a kiadvány egy nagyszabású elképzelés első, kezdeti lépése, egy tégla az egyelőre nem létező székelyföldi egyetem falában. /Mózes László: Kutatói erőforrások térképe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./

2008. február 2.

Hosszú szünet után végre megjelent egy régészeti kiadvány – mondotta Bordi Zsigmond Loránd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, Székely Zsolt Csernáton község régészeti monográfiája /Státus Kiadó, Csíkszereda/ című könyvének bemutatóján. A bemutatón jelen volt Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója is. /Szekeres Attila: Csernáton rejtett értékei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./

2008. szeptember 30.

Siralmasnak mondható a sepsiszentgyörgyi közigazgatási egyetem szeptember 29-i tanévnyitója. Tíz tanár és negyven-ötven hallgató várakozott, majd kiderült, hogy a meghívott önkormányzati elöljáróknak más dolga akadt, Cziprián-Kovács Loránd kari vezető megtartotta ötperces román nyelvű ijesztgetését, amiben hangsúlyozta, sok más egyetemmel ellentétben, itt nem lehet pénzzel, lúddal, disznóval diplomát szerezni, itt tanulni kell. Székely Zsolt magyarul elhangzott mondatai már inkább hasonlítottak a köszöntőhöz. A következő néhány percben órarend-ismertető hangzott el. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként működő sepsiszentgyörgyi egyetemnek ez csupán az egyik kara, amelyen kétszázhúsz hallgató tanul, ezerszázan más karokhoz, szakokhoz tartoznak, a vezetőik közötti ellenségeskedés miatt számukra a napokban külön tartanak tanévnyitót. /Fekete Réka: Megcsúfolt tanévnyitó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./

2008. október 25.

Nagyszámú közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön Székely Zsolt: Településfejlődés az Olt sepsiszéki szakaszán című könyvét és Kozma Ferencz: A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota című, 1879-ben megjelent művének hasonmás kiadását. Székely Zsolt kijelentette: vége a ködösítés korszakának, kimutatható, milyen népcsoportok éltek itt: gótok, gepidák, szlávok, X. századi magyar emlékeket is találtak, aztán a székely betelepedés utániakat. Kozma Ferenc munkáját Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus ismertette. Míg Orbán Balázs: A Székelyföld leírása című munkáját a romantikus szemlélet hatja át, Kozmáé már pozitivista, adatokra támaszkodik, azokon nem megy túl. A Székelyföld és a székely nép gazdasági és kulturális életének összegzéséről van szó. Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója örömét fejezte ki, hogy sikerült az anyagi forrást biztosítani a könyvek kiadásához. /Szekeres Attila: Vége a ködösítés korszakának (Kettős könyvbemutató a múzeumban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./

2009. március 27.

Sajnálatos, hogy jelenleg Kovászna megyében háromféle vitézi rend van, bár megalapítója, Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó egyet alapított. Az első szakadás dr. v. Szőts Dániel törzskapitány jóvoltából jött létre, mivel megtagadta a vitéz Radnoczy Antallal szembeni vitézi esküjét, és elcsángált a Várhelyi-féle vitézi rend berkeihez, amelyet az esküszegők és kizárt törzskapitányok hoztak létre Budapesten, Gidófalvi úti székhellyel. Ők jó ellenérték és szolgáltatások alapján toborozták a tagokat, és felvettek bárkit. Így történt, hogy v. Pásztori Tibor Endre református lelkészt és több más társát felvették a Szőts D. vezette csoportba. Nemrég azonban megjelent Molnár János Az aradi állásfoglalás című könyve, amely foglalkozik Pásztori T. E. református lelkész ,,Zsolt” fedőnév alatt szereplő szekus besúgó aktivistával, amit később Tőkés László püspök is igazolt. Így v. Szőts Dániel csoportja kettészakadt, kb. 51 személlyel megválasztották Pásztori T. E. helyett dr. v. Székely Zsoltot székkapitánynak, és kb. 29 személlyel v. Pásztori T. E. megalakította a Kárpát-medencei Vitézi Rendet (szekus vezetéssel). /Megoszlott a vitézi rend. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

2009. szeptember 18.

Dr. Borcsa János író elkészítette a falunapokra szülőfalujáról a Kézdiszentléleki breviáriumot, a közel ötszáz oldalas monográfiát. A könyv szakírók, kutatók – Kónya Ádám, Cserey Zoltán, dr. Binder Pál, Tüdős S. Kinga, Coroi Artúr, Pozsony Ferenc, Gazda Klára, G. Olosz Ella stb. – munkáiból áll össze. Először látott nyomdafestéket a kötetben dr. Székely Zsolt (Kézdiszentlélek régészeti múltja), Áros Károly (Kézdiszentlélek sportélete) és Dávidné Bartalis Izabella (A kőfaragó Bartalis család) egy-egy tanulmánya is. /Dimény H. Árpád: Elkészült Kézdiszentlélek olvasókönyve. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 18./

2011. június 6.

Az autonómia a jövõ (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát - e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az elsõ, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntõl megyeszerte a jövõ felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserûségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld-szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövõt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek elõadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülõföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon - mely diktátum és nem békeszerzõdés - mindenkinek kárára volt, gyõzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövõ, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája - tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdõdött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselõje is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, a nemzeti radikálisok példát mutatnak egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvû szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételû beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Elõd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics ?va arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövõre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint õshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsõsorban a szülõföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövõ, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne - vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amirõl lemondtak - hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. augusztus 31.

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

2012. február 18.

Székely őseinkről
Székelymagyar őseink a legújabb kutatások tükrében címmel tartott előadást Székely Zsolt sepsiszentgyörgyi régész csütörtökön este a Székely Nemzeti Múzeumban, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ által alapított Székely Akadémia negyedik előadásaként.
Elmondta, negyven évvel azután, hogy apja, Székely Zoltán befejezte a zabolai Tatár-halmon a késő Árpád-kori temető teljes feltárását, újra kellett értékelni az eredményeket. Benkő Elek és a budapesti természettudományi intézet elvégezte az összes korabeli sír csontanyagának antropológiai elemzését, s kiderült, Zabolára és Petőfalvára a 12. században a Magyar Királyság nyugati részéről telepedett át népesség, mely valószínűleg székely volt. A csontanyag alapján hun és avar elemek épülnek be a székelységbe, és semmiféle török eredet nem mutatható ki. Székely Zsolt ismertette az elég sűrű Árpád-kori településhálózatot a későbbi Székelyföldön. A székelységhez kötődő régészeti leletek területileg kiterjednek Dél-Erdélyre, Közép-Erdélyre és Nyugat-Magyarországra is. Amikor a székelyek a 12. században, II Géza – III. Béla idején betelepedtek, akkor az Árpáddal bejött magyarok utódait találták itt, a Székelyföld területén. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 22.

Új igazgató az egyetemen (Sepsiszentgyörgy)
-+Tizenhatból tíz szavazatot szerzett meg a tegnapi igazgatóválasztáson Nagy Attila, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar tanára a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán.
A három kar (gazdasági, közigazgatási, környezetmérnöki) közös irányítására kinevezett intézményi igazgató Fazakas Józsefet váltja ebben a tisztségben, aki márciustól nyugalmazott tanárként, kutatásirányítóként tevékenykedik a helyi egyetemen.
Az igazgatói széket ketten pályázták meg, Nagy Attila és Székely Zsolt, utóbbi a közigazgatási kar tanára, szakmai irányítója, ahonnan a tegnapi tisztújító választógyűlésen csu­pán négyen rendelkeztek szavazati joggal. Végül két hiányzó bejegyzésével, tizenhat tanár jelenlé­tében 10:6 arányban győzött Nagy Attila.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 16.

Magyarul a közigazgatásban (Ballagtak a helyi egyetemen)
A helyi közösségek ügyeinek intézését hivatottak ellátni azok a fiatalok, akik közigazgatási szakon szerzik meg felsőfokú oklevelüket.
Sepsiszentgyörgyön tizenöt esztendeje képeznek szakembereket az ágazatnak, tegnap ballagott a tizenkettedik évfolyam.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata közigazgatási szakának ballagó ünnepségén dr. Székely Zsolt egyetemi docens, tagozatvezető felhívta a végzősök figyelmét, hogy arra kapnak mandátumot, magas szinten műveljék a közügyek igazgatását, Sztakics Éva alpolgármester pedig arra kérte őket, használják ki a törvényes lehetőséget, és teremtsék meg annak feltételét, hogy mindenki anyanyelvén intézhesse ügyeit a közigazgatásban. A végzősöket búcsúztatta Codrin Munteanu kormánymegbízott, egyetemi tanár, valamint másodéves hallgatók, a ballagók megköszönték az elmúlt három évet a tanároknak, majd okleveleket osztottak. A nappali tagozaton huszonhárman magyar és tizenkilencen román tannyelvű csoportban végeztek, távoktatásban tizenhárman, illetve négyen, tizenketten pedig a mesteri fokozaton zárták egyetemi tanulmányaikat. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 2.

Tizenöt éves a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás (Tanévnyitó az egyetemen)
A megismerés a legnagyszerűbb utazás az életben – hangsúlyozta dr. Nagy Attila, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának igazgatója a tegnapi tanévnyitón, és ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a kezdődő tanévben várják a hallgatókat. A sepsiszentgyörgyi felsőoktatás tizenötödik tanévnyitóján emlékeztek a kezdetekre, elemezték a jelent és jövőképet is felvázoltak.
Másfél évtizeddel ezelőtt főiskolaként, saját székház nélkül kezdte meg működését a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozata, jelenleg egyetemi szintű az oktatás, mesterképzésre is van lehetőség, a saját székháznak lassan minden zuga megtelik tartalommal. Tegnap a díszterem teljes pompájában fogadta a hallgatókat, tanárokat, meghívottakat, a díszítés és az eddiginél sokkal jobb akusztika megtette hatását, többen mondták: ez most már valóban a tudomány fellegvára. De nem csak a tudományé, a kikapcsolódásra is gondolt az egyetem vezetősége: fallabdatermet alakítottak ki, lehet asztaliteniszezni, biliárdozni, jövő hónaptól üzemel az étkezde. Nagy Attila igazgató bejelentette: László Károly színművész irányításával beindult a Concordia Egyetemi Színpad, október közepétől havonta kétszer tartanak mindenki számára nyitott beszélgető esteket meghívottakkal, negyvenhét külföldi egyetemi központtal vették fel a kapcsolatot, ismertették kínálatukat. A tagozatigazgató megemlékezett Domokos Ernő alapító igazgatóról, Birtalan Ákos egyetemi oktatóról és Orbán Árpád megyeitanács-elnökről, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetemalapításban, de már nincsenek közöttünk, méltatta Fazakas József korábbi igazgató és Halmágyi Jenő, a Valdek Impex építőcég tulajdonosának székházépítő tevékenységét, kiemelte Cziprián Loránd, a közigazgatási szak korábbi vezetőjének munkáját. Köszöntőt mondtak: Codrin Munteanu prefektus, Henning László, a megyei tanács alelnöke, Czimbalmos Csaba városmenedzser, Laura Olteanu, a BBTE szenátusának tagja, dr. Székely Zsolt és dr. Bartalis Ildikó, a közigazgatási, illetve környezetmérnöki szakirány vezetője, a jelenlévőkkel ünnepelt dr. Kristály Sándor, a közgazdasági kar tanszékvezetője, művészi műsorral közreműködött Szilágyi Zsolt Herbert, Barabás Lajos Zsolt és László Károly. A tegnap megnyílt egyetemi tanévet 128 nappali tagozatos, 32 távoktatásos és 31 mesteri fokozatos gólya kezdi meg, velük együtt 464-en tanulnak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 | 31-57




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék